2001 őszén jártam először Gyűrűfűn.

Gyűrűfű egy agrár-szakember szemével nézve is különleges adottságokkal bír - figyelmesen szemlélődve a környéken tett séta során kirajzolódik az az önellátó település, amit az ősök generációkon keresztül alakítottak ki a környék sűrű erdőségeiből.

Kívülről befelé, a régi település központja felé haladva megtaláljuk azokat az idős gyümölcsfákat, amelyek az erdőszélen, a legelőkön álltak. Aztán csodálatosan rekonstruálható lelki szemeink előtt a szórványgyümölcsfákkal tarkított szőlőhegy, a pincesorral. Ugyanígy mutatkozik még a valamikori gyümölcsös - régi fajtákkal, sőt ma már ritkaságszámba menő fajokkal is, mint pl. a háziberkenye.

2002, 2003 és 2004 tavaszán ilyen adottságok közé aztán telepítettünk is két biogyümölcsöst összesen közel 10 hektáron. Ezek olyan domboldalak, ahol a hagyományos koronaformájú fák egymástól elég távol állhatnak. Mandulafák, diófák, kajszibarackok és körtefák kerültek ide - úgy elhelyezve, hogy természetes igényüket az adott fekvés maximálisan kielégítse.

Ez az elhelyezés – a nagyszerű klímával együtt - biztosítja az alapját a vegyszermentes gyümölcstermesztésnek.

Az elmúlt években már szépen termett a kajszibarack!

Jelentős részét a budapesti biopiacon értékesítettük, de a következő években szeretnénk lekvárt is főzni.

2003-ban megtisztítottuk legelőinket az elmúlt 20-30 évben elszaporodott bozótostól - a nagyobb bokrokat, fákat meghagyva szép fás legelők jöttek létre. Ezek is azok a területek, amelyek valamikor Gyűrűfű faluszéli termőföldjei voltak - amelyek aztán a 20-30 éves gazdátlanságban kultúr tájból sűrű bozótossá alakultak.

Ezekre a legelőkre került még ez évben 90 db őshonos cigája birka, amelyek aztán szépen elszaporodtak. Ezt az állatot a Jóisten is Gyűrűfűre teremtette - erős, ellenálló fajta. Külön érdekessége, hogy az amúgy fehér gyapjúval fedett anyaállatok tavasszal koromfekete bárányokat ellenek!

Terveink tehát majdnem megvalósultak - legeltetéses állattartás és gyümölcstermesztés ökológiai módon. Szerves egységben a környékkel és a szomszédos gazdaságokkal. Reményeink szerint mindezt a közeli jövőben be is fogjuk tudni mutatni a hozzánk látogatóknak a falusi turizmus keretein belül.

Aki gyümölcsöt szeretne enni, venni, és amúgy is Gyűrűfűn jár, az érdeklődjön a Lovastanyán, Fridrich-éknél, a vendégházban. Előzetes egyeztetés után lehet rendelni elvitelre is, de szedd magad akció is szervezhető!

Kajszibarack
biogazdaság
cigája birka

 


Bővebb információ:
info@gyurufuigyumolcsosok.hu

 
   
  2009 GYŰRŰFŰI GYÜMÖLCSÖSÖK